Nem vagyok képes csendben dolgozni. Érdekes, mert a többséget inkább zavarják a mellékzörejek a koncentrációban, engem azonban éppen a csend tart vissza. Hogy mosogatás közben szólnia kell a rádiónak, az alapértelmezett, de nekem a szellemi munka is klasszisokkal jobban megy egy jól eltalált aláfestéssel.
Nemrégiben éppen egy tanfolyami feladatsoron dolgoztam, amikor valahogy eszembe jutott a Tomb Raider zenéje. Egy időben próbálkoztam a Legenddel, és az merült fel bennem, hogy az a zene, ami a játék alatt hallható, nagyon kellemes, ugyanakkor nem tereli el a figyelmet a képernyőről. Pontosan ilyesmire volt szükségem.
Amikor azonban külön, csak a zenére fókuszálva hallgattam meg az Legendhez komponált darabokat, kiderült, hogy jóval többről van itt szó, mint puszta aláfestésről. Annyi érzelmet és dinamizmust hordoznak, hogy akár filmzene is válhatna belőlük; és Lara Croft csinos hátsója nélkül is becsülettel megállnak a lábukon.
A szerző, Troels Brun Folmann pedig, legalábbis jelenleg, nem is érdeklődik a mozifilmek iránt, mialatt a játékokhoz való zene komponálása már-már szakterületének mondható. Miután az egyetemen mélyrehatóan tanulmányozta az ún. micro-scoring módszert, mainapság ez az, amit leginkább használ a munkája során. A micro-scoring azt jelenti, hogy egy-egy hosszabb téma helyett sok rövidet szerez, amelyek a játék adott pontjain aktiválódnak, ahogyan a játékos előre halad. Ez a játékélmény szempontjából nagyon fontos. Képzeljük el, hogy egy pályához hozzárendelünk egy mondjuk 30-perces szerzeményt. Akármilyen jól is illeszkedik a zene a látottakhoz ill. tapasztaltakhoz, én, aki lassú és óvatos játékos vagyok, valószínűleg háromszor hallgatnám meg az egészet egymás után, mire a pálya végére érnék, mialatt az ügyesebbek talán a feléig sem jutnának el. Ehhez képes Folmann technikája éppen azt teszi lehetővé, hogy mondjuk az ijesztő zene pontosan akkor hangozzék fel, amikor Lara Croft odaér a palota bejáratához, akár tíz, akár száz percnyi játék után. Ez persze csak egy példa, de ugyanúgy a micro-scoringhoz tartozik az a mindössze 5 másodpercnyi hang is, amit akkor hallunk, amikor mondjuk leszakad egy híd, és még ezer más, amik filmszerűbbé, más szóval élménygazdagabbá teszik a játékot.
Mindazonáltal vannak hosszabb, három-ötperces témák is; amint az előbb már utaltam rá, ezek bizony különálló zeneként is hallgathatóak. Ezekben Folmann több helyütt is használt kórust és zenekari hangzásokat -- számomra meglepő információ volt, hogy egy huncut másodpercnyit sem rögzítettek mindebből élőben. A sok-sok zenész bácsi meg néni egy helyiségbe való csődítése helyett Folmann sokkal 21. századibb megoldással élt: számítógéppel illesztett össze elemeket. Ami a kórust illeti, egy olyan szoftverrel dolgozott, amibe az ember fia/ lánya begépel akármilyen szöveget, az pedig kiad egy kórus által elénekelt verziót. Nem nagyon tudom eldönteni, hogy lenyűgöző-e, hogy valaki ilyen eszközökkel ennyire hihető zenét hozott össze, vagy inkább ijesztő.
De mégis el tudom dönteni: határozottan ijesztő.
Akárhogy is, nem lehet nem hallgatni. Túl jó.
Források és linkek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése