Suburban Neon: Impulse No. 3 /2008/
A zenekarokat meg a skatulyákat nem illik egy mondatba tenni. Mindenkinek feláll a haja attól, ha mindenféle zsákokba próbálják belenyomni; és temérdek zenésztől hallottuk már egy-egy stílustársításra reagálva, hogy ő nem szereti az efféle beskatulyázást. Aktuális kedvencem, a Suburban Neon azonban önként és dalolva sorolja be saját magát a "dream rock" kategóriájába.
Na jó, de mi az a dream rock?
A Suburban Neon honlapján találni választ a kérdésre, nem is szűkszavút. Nem elég, hogy egy egész képernyőnyi magyarázattal igyekeznek felvilágosítani a tudatlan látogatót, s hogy saját gondolataikon kívül még független megszólalóktól is idéznek, a leírás kétféle formátumban (word dokumentumként és pdf-ként) is letölthető. Mindezekből azt tanultam, hogy a dream rockban tulajdonképpen a hagyományos hangszerelést használják újszerű módon, és a "megszokott, kötött jegyeket megtöri és gyakran felváltja az illuzórikus légiesség, amelyet olykor atmoszférikus elemek homályosítanak, mintegy földöntúli hangulatot teremtve". Jellemzőek továbbá az álomszerű hatások, és a kézzelfogható zenei világtól való elrugaszkodás.
Bármennyit is értettem meg a fentiekből, úgy látom, hogy szembetűnően nem korlátozó a definíció -- ennyi erővel Thom Yorke (Radiohead) is dream rockot játszik, hallgassátok csak meg az Analyse című szerzeményét. Ő jutott eszembe először, de igazából sokmindenre rá lehetne aggatni az új címkét.
Végül is a Suburban Neon mégiscsak elkerülte tehát a skatulyázást, mégpedig avval, hogy gyártott saját magának egy jó nagy zsákot, amibe kényelmesen beleférnek. Akinek stílus kell, tessék: dream rock. Aki a fontosabb dolgokkal foglalkozik, annak tessék: kellemes, hiteles zene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése